Az én karácsonyi ajándékom, és egy coach tippje Önnek!

Nem magától jött, küldték…

Az ősz, de főleg az év vége több cégnél is a hajrá időszaka.
Vannak felelősséggel gondolkodó cégtulajdonosok, cégvezetők, s akadnak olyanok is, akik még coach közreműködését is kérik az egyének, s a csapat fejlesztésére.
Milyen céllal? Hogy Sikeresebbek, elégedettebbek legyenek.
Kik?  Maguk a megbízók, a munkatársak és nem utolsó sorban az ügyfelek.

Három ilyen céggel dolgoztam az utolsó negyedévben.

Megvannak a részeredmények: Mindenütt nőtt az egyéni hatékonyság, összetartóbb, egymást segítőbb lett a csapat!
De most mégsem erről, hanem az én karácsonyi ajándékomról szeretnék írni pár sorban.

A napokban voltam bent az egyik cégnél, elszámolni.
Utam az ügyfélszolgálaton keresztül vezetett.
Köszöntem befelé és kifelé is mindenkinek, de még nem értem ki az utcára, amikor az egyik srác utánam szaladt, arcán hozva egy fülig érő mosolyt.
-Tamás, képzeld, novemberben az egyik legjobb lettem a cégnél! –mondta lelkesen, mosolyogva, s válaszomat sem várva folytatta –sőt úgy tűnik, hogy a magánéleti elakadásomon is túl vagyok, megoldottam a problémát!
A fiúról, –nevezzük most Istvánnak– tudni kell, hogy előtte csak vegetált. István alulmotivál volt bensőleg, s úgy érezte, külsőleg is.
Háromszor, vagy négyszer találkoztunk mindössze, és az élete gyökeresen megváltozott.

No, ez az igazi csoda számomra!
Eljön valaki hozzám, –a tetejében nem is magától–, és sikerül felépíteni a bizalmat, tudunk úgy együtt dolgozni, hogy saját maga jön rá, mennyivel jobb lesz az élete, ha a munkahelyén töltött időt lelkesen, eredményesen éli meg. A lehetőséget látja meg és nem a korlátokat.
Rájön arra is, hogy az életéért ő maga felel és nagyon nem mindegy, hogy hogyan telnek a napjai.

A problémafeltárás során a felszínre jöttek magánéleti gondok is.
Megtalálta arra is a megoldást, sőt nem csak "fejben" játszotta le, hanem felelősséggel cselekedett!

Ez a ragyogó arc és a mögötte lévő megváltozott élet volt az én legszebb karácsonyi ajándékom, amit coach-ként kaptam!

A címben ígértem egy tippet is Önnek…

Már órákban is ki lehet számolni, hogy mennyi van hátra 2012-ből.
Nézem a fészbukot, az évértékelős posztokat és fogom a fejem, mert egy-két kivételtől eltekintve ordít belőlük az elégedetlenség, a másokra – főleg a politikusokra– mutogatás.

Ön személy szerint szeretné, hogy értékesebbnek lássa az elmúló esztendőt?
Kérem készítsen listát arról, hogy mi mindenért lehet hálás az évben.


Félelmekkel néz 2013 elé? Sebaj, márcsak ilyen az ember. De lehet tenni ellene? Akar tenni ellene?
Írja le kérem, papírra, hogy miktől fél.
Utána válassza kétfelé ezeket.
Az egyik csoportba azok kerüljenek, amik felett befolyással lehet, a másikba pedig azokat, amelyek a hatalmán kívül vannak.
(Például az, hogy megmarad-e a munkahelyem, az felett valamennyire nekem is van befolyásom, de az, hogy a jég elveri-e a jövő évi termés zömét, az felett nincs.)
Nos, amik felett nincs hatalmam, azokat én bedobom a tűzbe, vagy meggyújtom egy biztonságos helyen. Megvárom míg elégnek és közben azt mondom, elengedlek benneteket, hiszen a félelmemmel nem tudom befolyásolni a kimeneteleteket.
A megmaradt félelmeim erejét pedig úgy veszem el, hogy leírom a papírra melléjük, hogy mit teszek azért, hogy ne következzenek be.
(Maradva a munkahelyes példánál, odaírom, hogy még nagyobb figyelemmel és odaadással fogok dolgozni, sőt még képzem is magam.
Jó, jó, de ha mégis csődbe megy a cég ahol Ön dolgozik? Kérem tárja szét a kezeit, mondja azt, hogy ez bizony nem volt a hatalmamba és ezt is eleresztem. Viszont már most gondolkodok azon, ha munkát kellene keresnem, akkor azt hogyan tenném.)

Ha a fentiekkel megvan, kérem vegyen elő még egy lapot és írja le, hogy hogyan fogja magát érezni ha egy-egy félelme nem realizálódik.
Készítsen tervet, hogy hol-, mikor-, mit tesz majd azért, hogy elmondhassa: igen felelősséggel küzdök meg ezzel, meg ezzel a félelmemmel és ha mégis bekövetkezik; ezt, meg ezt hozom ki belőle pozitívumként.

Valahol olvastam, hogy az emberek félelmeinek 95 százaléka –utólag visszatekintve– alaptalan volt. Egészen egyszerűen 95 százalékban nem következett be, az, amitől féltek.
Nos, Ön mit gondol erről? Érdemes azért a fránya 5 százalékért szorongani?
Persze azt is tudom, hogy nem ennyire egyszerű ez, ahogyan itt leírtam. De kérem! Gondolatindítónak szánva talán mégsem volt felesleges Önnek?!

A lehetőségeket kereső, azokat megtaláló, sőt azokkal örömmel élni tudó embert kívánok Önnek 2013-ra. Legyen ez az ember Ön!

Barátsággal:
Szőke Tamás
okl. business- és art coach

 

Ön a probléma, vagy a megoldás része akar lenni 2013-ban?

Megoldást indító gondolatok...

Lételemünk a megoldások világában a kreativitás. Ha átnézte ezt a honlapot, akkor már talán rájött, hogy az újszerű kihívások érdekelnek bennünket igazán. Közel 30 éves vállalkozói tapasztalattal, folyamatos fejlődés közepette egyre több embernek adunk segítséget álmai megvalósításához, legyen az egy polgármesterré válás, egy újszerű webáruház indítás, vagy nyomdai tervezés, kivitelezés, esetleg webfejlesztés, videókészítés és 2021 decemberétől a Mikulásfarm projekt, és ide jöhetne az „stb”, de mi azt nem szeretjük használni :-)

Kapcsolat
Scroll to Top