Nagyon szeretek olvasni. Havi szinten közel ezer oldalt olvasok könyvekből. Szépirodalom, szakirodalom.
Ha viszont az interneten egy hosszabb írásra bukkanok, bizony annak nagyon érdekesnek kell lennie ahhoz, hogy végig olvassam.
Ebből a megfontolásból kérem, hogy az alábbi írást úgy olvassa, hogy a célom „csak” annyi vele, hogy gondolatokat indítsak el Önben a belső kommunikáció témakörében.
Három honlapomon keresztülívelő írás ez. Az volt a célom, hogy ha valaki egyre ráakad, akkor akarja a másik kettő tartalmát is megismerni.
Nincs ajánlott sorrend, kezdje akár ezzel az írással.
(A másik két rész linkje a cikk után található.)
Nagyon szeretek kérdezni. Ez hivatásom alapja, de még önmagamat is előszeretettel faggatom.
Miért írom le mindezt? Naponta tapasztalom, hogy megdöbbentő erejük van a kérdéseknek.
A jól feltett kérdések és a rájuk adott őszinte válaszok elvezethetnek egy egy probléma megoldásához, esetleg egy eldöntendő élet-kérdés megválaszolásához. Sőt bennük van a fejlődés lehetősége is!
Mire gondolok?
Egy konkrét példán keresztül elárulom, hogy én miként állítom a saját szolgálatomba a kérdezést.
A közelmúltban választ kellett adnom egy számomra kényelmetlen, ámde üzletileg kifizetődő ajánlatra.
A következő párbeszéd zajlott bennem:
– Ha igent mondok, az közelebb visz a céljaimhoz?
– Igen
– Jól fogom érezni magam ebben a projektben?
– Nem valószínű.
– Miért?
– Mert nem hiszek benne, meg nem is ilyen jellegű megbízásról álmodtam.
– Tehát nem a célcsoport akikkel dolgoznom kellene?
– Nem.
– Ha nem a célcsoportom, és várhatóan nem is fogom jól érezni magam benne, akkor van keresnivalóm ott? Ehelyett kereshetek testhezállóbb megbízást is? Képesnek tartom magam arra, hogy megtaláljam azt a megbízást/ügyfelet, amiben/akivel örömmel dolgozom? Volt már erre példa?
És mire ide értem, már tudtam, hogy nemet mondok a felkérésre.
Ön bátornak tartja magát?
Miért kérdezem ezt? Mert az önmagunk kérdezéséhez bátorságra van szükség. Bátorságra, hiszen ha őszinték akarunk lenni magunkkal szemben, akkor néha nagyon kényelmetlen, szégyellnivaló válaszokra találunk.
Megenged egy példát erre is?
Finom ebéd után előfordul, hogy lefekszem egyet szundítani. Igen ám, de ezen a napon sok volt a határidős munka.
Mi lett a vége?
Elkezdtem magamat kérdezni:
– Jó lenne egyet szundítani?
– Persze!
– Ha felébredtem kapkodósan leszek csak készen a munkáimmal?
– Igen.
– Az elmúlt napokban időben feküdtem? Kialudtam magam?
– Igen.
– Akkor feltétlenül szükséges ez a ma délutáni szendergés?
– Nem.
– Ha más kérne tanácsot ebben annak mit mondanék? Egyáltalán hogyan minősíteném?
– Tedd a dolgod! Örülj, hogy van feladatod! A mai délutáni alvás? Hát, ezt bizony lustaságnak hívják…
– Lusta akarok én lenni? Jó tulajdonság? Közelebb visz a céljaimhoz? Példamutató vagyok ezzel?
– Nem, nem, nem, nem!
…és bizony nem volt délutáni szieszta, tettem a dolgom, és este örültem a jól elvégzett munkámnak.
Bagatel a téma? Biztosan?
Szerintem nem. Mondják, s talán Ön is tapasztalta már; „Az ördög a részletekben lakik!”
Biztatom, megéri önmagunkat kérdezni!
Ha elkezdte ne adja fel!
A gyakorlás egyszer csak rutinná válik, s Ön jártasságot szerez egy olyan problémamegoldó, önfejlesztő folyamatban, aminek a használatával még eredményesebb életet tud élni!
——————————————————————————————————————————–
Az írás első része ITT olvasható>>>
Az írás harmadik része ITT olvasható>>>
